Microsoft és a Surface support

Legutóbbi nyaralásra terveztem, hogy magammal viszem a Surface2-t, be is készítettem a pár filmet az útra. Legalább lesz hol megnézniük a felvett Szulejmán részeket. Már a pakolás végén tartottunk, hónom alatt a Surface. Persze kiesett, a betonra. Ráadásul pont a kijelzővel lefelé. Na ezt egyik Gorilla glass sem bírja, persze ez sem. Egy karcolás nem volt rajta, de a kijelző betörött, de egyébként működött minden.
A gond az, hogy ezt még az USA-ban vettem, na mondom annyi. Utánanéztünk mennyiért lehet Kínából hozzá kijelzőt venni, de bőven 70e Ft felett volt az ára. Hát akkor annyi a Surface-nek.

Pár héttel később kaptam egy tippet, az Angol Microsoft Store-ban ugyan Magyarországra nem lehet rendelni, viszont a támogatást el lehet érni.

Gondoltam teszek egy próbát.

  • Megadtam az adataimat, indítottam egy támogatási kérést.
  • Külön ki lehetett választani, hogy betört a kijelző.
  • Megtudtam, hogy 3 év garancia van a Surface-re és mikor fog lejárni.
  • Kaptam instrukciókat, hogyan kell becsomagolni, meg lementeni az adatokat.
  • A weboldalról nyomtattam rá egy UPS cetlit.
  • Azt írták, hogy vigyem be az UPS-be, ott kiderült, hogy ki is jöttek volna érte. Fizetni nem kellett a szállításért

Kedd késő délután volt, gondoltam majd csak lesz valami.

Csütörtökön reggel 10-kor(!), jött egy csomag, nem is értettem miért, de kiderült:

Kb. 1,5 nap alatt küldtek egy teljesen újat, díjmentesen. Pedig én törtem össze. Ezt nevezem supportnak J

Hozzászólások

Heló, írtam 1 kommentet

Heló,

írtam 1 kommentet (moderálásra vár), légyszíves válaszolj majd rá! Köszönöm.

kérlek

A helyesírás fontos, ne legyél igénytelen (heló) Vagy írd azt "szia"

Adnál pár URL-t ahol el lehet

Adnál pár URL-t ahol el lehet indítani Mo.-n a csere processzt? Nekem is USA-ból van Surface1 (vámcsalásért pokolra jut az ember..), és fél éve elszaródott a kijelző jobb oldalán egy 2 centis sávban a touch érzékelés teljesen (pont annyira h. ne tudjak swipeolni charm bar-t..).

Az angol support-os csak annyit mondott h. ki kéne vinnem a legközelebbi supported országba (ami esetünkben Ausztria), ott találjak 1 lakcímet ahova ki tud menni a futár (tehát én nem tudom bevinni DHL-nek.. bár lehet csak hazudott/nem mondhatott shortcut-ot), onnan elviszik, 1 hét múlva ugyanarra a címre visszaviszik a másikat, én meg menjek ki érte megint Ausztriába. Aha, ahogy azt Móricka elképzelte.